edzőtábor

Interpingpong edzőtábor Zentán

A projekt során a 2. Interpingpong edzőtábor került megrendezésre Zentán. A vasárnapi érkezést követően, hétfőn reggel 9 órakor kezdődött az első edzés szerb és magyar pingpongos részvételével az „InterPingpong” edzőtáborban. A 16 zentai sportoló mellett 5 szegedi fiú (Ferencz Viktor, Varga Csaba, Bánfi Norbert, Sztanó László és Nagy Bence) és három szekszárdi kislány kezdte meg az edzéseket. Később csatlakozott még… Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Jól sikerült a közös magyar-szerb edzőtábor Szegeden

Augusztus 11-én, szombaton, villámtornával ért véget a Szegeden lebonyolított, magyar – szerb asztalitenisz edzőtábor.

A versenyre jó felkészülés volt a szerdai, és csütörtöki két edzés. Csütörtökön az orosházi NBI-es női csapat játékosai is részt vettek a délelőtti edzésen, csak úgy, mint az ATSK Szeged három kerekesszékes versenyzője, Major Endre, Papp Szabolcs és Herold János.

A péntek délelőtti edzés után, az… Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Soltvadkerti pingpongosok voltak a vendégeink az edzőtáborban

Az edzőtábor harmadik napján a soltvadkerti csapat volt a vendégünk. Ambrus Bea, sokszoros utánpótlás válogatott mellett, Bibók Balázs, Font Márk, Mátyus András és Ambrus Ferenc csapatvezető jött el egy napra Szegedre, az együttműködés jegyében. A zentai és soltvadkerti lányok már többször találkoztak versenyeken, így ismerősként üdvözölték egymást. Mellik Zoltán, Tóth Tibor, Popovics János és Szabó Brigitta edzők, igazán hasznos edzésprogramot… Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Elkezdődött az Interpingpong edzőtábor Szegeden

 Vasárnap délután 16 órakor kezdődött az első edzés, a szerb és magyar pingpongos részvétellel szervezett „Inter Pingpong” edzőtáborban. A zentai lányok közül Tóth Éva, Gyurcsik Aliz, Maksuti Anetta és Popov Branislava már megérkezett, a többiek hétfőn csatlakoznak majd.

Mellik Zoltán, Tóth Tibor soklabdás edző közreműködésével, egy két és fél órás edzést vezényelt, az olimpiai programmal párhuzamosan. És ez még csak  a kezdet.