sporttalálkozó

Sporttalálkozók Zentán és Szegeden

Az Interpingpong projekt 5. periódusában még májusban találkoztak közös edzésen a két klub versenyzői. A nyári felkészülés jegyében, július 26-án, a szegedi pingpongosok vendégeskedtek Zentán. Kíváncsiak voltak a fiúk, a sokat emlegetett zentai kondi edzésre. Ennek megfelelően futással, erősítéssel és úszással telt a közös edzésprogram. A nyolc szegedi résztvevőnek jól eset a közös ebéd a program végén.

Ennél barátságosabb volt… Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Sporttalálkozó Zentán

Bár a harmadik periódusra nem terveztünk közös sporttalálkozókat, mégis, az eddigi kedvező tapasztalatok hatására, szeptember 25-én kedden, a szegedi fiú csapat ismét átment Zentára, egy közös edzésprogram érdekében. Most a Csetle Zoltán, Márki Róbert, Ferencz Viktor, Víg Attila összetételű csapat élvezte a zentai csapat vendéglátását, amely az edzés után, egy közös vacsorával zárult. Remélhetőleg rövidesen, Szegeden viszonozhatjuk a vendéglátók kedvességét.

Sporttalálkozók a 2. periódusban

A nemrég zárult 2. periódusban is havonta találkozott a két klub első számú csapata.  A szegedi csapat három alkalommal (május, július, augusztus) látogatott Zentára, a zentai női csapat  júniusban  jött át egy közös edzésre. Szegedi részről Lele Viktor, Varga Csaba, Ferencz Viktor, Csetle Zoltán, Márki Róbert és Víg Attila, zentai részről Tápai Éva, Tóth Éva, Gyurcsik… Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Sporttalálkozó Zentán

Az olimpiai selejtezőről visszaérkező Mellik Zoltán edző irányításával, újabb közös edzést tartott a két klub első számú csapata.  Szegedi részről most Lele Viktor, Varga Csaba, Ferencz Viktor, és Csetle Zoltán, zentai részről Tápai Éva, Tóth Éva, Gyurcsik Aliz, Maksuti Anetta és Mirkovic Brigitta összetételű csapat vett részt a találkozón. A szegedieknek fontos volt ez a program, hiszen a lejátszott… Egy kattintás ide a folytatáshoz….