Programtípusok

Programtípusok

  • Nyílt Nap

Nyílt Napot, 3-3 alkalommal tartunk, Szegeden és Zentán egyaránt. Az első alkalom, a projekt, nyitó rendezvénye lesz, a harmadik pedig a záró rendezvény. Mindhárom alkalommal, egy rendezvény keretében lesz lehetősége bemutatkozni, sportolni, a versenyző, rekreációs és fogyatékkal élő sportolóknak. Cél, a nagyközönség számára, testközelből bemutatni a programot.

  • Iskolai Pingpong Program

Az iskolai program arról szól, hogy mindkét klub edzői, a környék iskoláiban bemutató edzéseket tartanak a testnevelés órákon. Szándékunk az, hogy a gyerekek, az iskolában kapjanak ízelítőt a sportágból hozzáértő, szakemberek (edzők) segítségével. A sportág iránt érdeklődést mutató diákok, a sportegyesületben kapnak lehetőséget, a rendszeres sportolásra, edzésre. Cél, minél több gyereket bevonni a klubok életébe.

  • Sporttalálkozók

A sporttalálkozók, olyan rendszeres, havonta megszervezett közös edzések, Zentán, illetve Szegeden, ahol, a különböző korosztályba tartozó versenyzők, és amatőrök, együtt készülnek, a versenyeikre.

A közös edzések motiváló hatásúak a résztvevőkre, és lehetőséget adnak új edzésmódszerek, technikák megismerésére. Célunk, olyan sportkapcsolatok kialakítása, amelyek a későbbi együttműködések alapját képezhetik majd.

  • Családi Sportnap

Családi Pingpong Sportnapot két alkalommal kerül megrendezésre Zentán. A zentai klubnál, ez egy hagyományos, szezonzáró program, a bajnokság végén. Szándékunk az, hogy egy egész napos program keretében, egy helyszínen találkozzanak egymással, a zentai, és a szegedi versenyzők, amatőrök, illetve családtagjaik.

  • Fogyatékkal Élők Sportnap

Fogyatékkal Élők Sportnapot két alkalommal rendezünk Szegeden. Szándékunk az, hogy egy egész napos program keretében, egy helyszínen találkozzanak egymással, a velünk kapcsolatban álló, illetve a program iránt érdeklődő, fogyatékkal élő emberek.

Meghívott résztvevők lesznek:

– Mozgássérült sportolók

– Hallássérült sportolók

– Szervátültetett sportolók

Célunk a fogyatékkal élők sportjának bemutatása, a lehetőségek ismertetése.

  • Edzőtábor

Egy szegedi, és egy zentai (7-7 napos) nyári edzőtábort szervezünk azzal a céllal, hogy a rövidebb intervallumot jelentő közös edzések mellett, egy sokkal intenzívebb, színesebb program keretében legyen mód évente egyszer találkozni, a két klub sportolóinak.

Az edzőtábor célja, hogy a megszokottól eltérő környezetben, koncentrált szakmai háttérrel, intenzív, hatékony felkészülést biztosítsunk a résztvevőknek úgy, hogy a sportprogramok mellett, a kikapcsolódást, és egymás kultúrájának megismerését is lehetővé tevő, közös programok is szerepet kapjanak.

  • Egészség Szimpózium

Az ATSK Szeged sportegyesület, rekreációs asztalitenisz sportcsoport működtetésével részt vett az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar által kidolgozott, a rekreációs sporttevékenység kedvező élettani hatásait vizsgáló programban. A szimpózium célja, a vizsgálat eredményeinek bemutatása, a résztvevők, a program iránt érdeklődők, illetve a szerb partner számára.

A szimpózium során, összefoglaló előadásokat lehet majd meghallgatni, a rendszeres asztalteniszezés élettani hatásairól, a résztvevők egészségi állapotának változásairól.